{ FULL RANDOM }

Concerning the Paintings of Bence István Ódor

 

An invisible cloud of tobacco looms above the scorching hot concrete surface. Highlights prance around on the heated bonnets in the parking lot. The yoghurt-coloured scenery absorbs all details, while two sunglass-rocking chickens show off their Adidas kicks to each other. The heat gobbles up your brain cells: it’s too darn hot! The sun smiles above service window no. 2 at the fast-food chain. Later, the complete street is painted dark blue by the most efficient A.C.: time. Colours slowly bleed away while all the befuddled, late-night thoughts find a place to park. Slowly, a flattened out car waggles through the asphalt. Even illusions go home at the end of the day. Inside the tiny house, a beer can opens with a pop and the Xbox ignites with an icy breath. A new era begins in this alternative sphere.

 

Entering the magical world of Bence István Ódor, we get to know the key actors of this weird universe: the dogs chauffeured around in cars, the Godzilla-sized rabbits and the Gögös Gúnár Gedeon-style geese which are depicted with a wide range of painterly solutions. The head of the crew, however, is the artist himself. Bence István Ódor mixes up the tradition of the self-portrait with the specific reflexes of today: a mode of self-representation that exploits the rhetoric of stand-up, the temporary burnout of the conscious mind in the maze of YouTube and the apparent presence of honesty under the layer of irony. The pictorial moods glide between gentle, corny jokes, hungover musings, cartoon-style flashbacks, Matrix anomalies and a certain suburban serenity. The artist consciously builds on triggering the memories of the viewers who regularly immerse themselves in the digital sphere.

 

Deploying the documentative power of the photograph, the spaces depicted with acrylic paint emphasise the elements that are outside of the system. Light hallucinations crack up the old tricks of painting, derailing the logic of representation. In this new structure, a cat silhouette can crawl up on top of the surface of the invisible plane of projection. Maybe you will turn flat today as well! The depth of the images – evoking the traversable pseudo-spaces of lucid dreams – is overwritten by the spontaneity of line drawings. The narratives of the keyboard and the mouse provide a metaphor for the virtuality of these paintings. You suddenly click to start the next episode.

 

Patrick Nicholas Tayler

​

​

{ FULL RANDOM }

Ódor Bence István festészetéről

 

A pécsi dohányfelhő láthatatlan tömege az izzó betonfelületen vánszorog. Csúcsfények szaladgálnak a tűzforró motorháztetőkön a parkolóban. A joghurtszínű tájban felszívódnak a részletek és összefut két Adidas-cipővel rajoló, napszemüveges csirke. A hőség felcsipegeti az agysejteket. Rohadt meleg van! A gyorsétterem kettes számú kiszolgálóablaka fölött mosolyogva süt a Nap. Később sötétkékre mázolja az utcát a leghatékonyabb légkondi: az idő. Fogynak a színek, parkolóhelyet talál minden kósza gondolat. Lassan átimbolyog az aszfalton egy kilapított kocsi. Még az illúziók is hazamennek. A kis ház belsejében sör ciccen és jéghideg lehelettel berobban az Xbox. Az alternatív világban új időszámítás kezdődik.

 

Ódor Bence István mágikus univerzumába lépve megismerjük e sajátos törvények szerint működő világ szereplőit. Az autóban furikázott kutyák, a Godzilla méretű, szimatoló nyulak és a Gőgös Gúnár Gedeon stílusú libák egy választékos festői fegyverarzenál tolmácsolásában jelennek meg. A krú élén maga a művész áll. Az önarckép hagyományába beleszövődnek egy újfajta életérzés sajátos reflexei: a standup retorikáját kiaknázó önreprezentáció, a YouTube labirintusába lökött tudat átmeneti kiégettsége és az irónia mögötti őszinteség. A képi hangulatok a szelíd faviccek, a másnapos merengés, a rajzfilmes flashbackek, a mátrixos anomáliák és a külvárosi derű állapotai között csúszkálnak. A művész tudatosan épít a digitális tartalmakban rendszeresen megmártózó szubjektum emlékeinek felébresztésére.

 

Az akrilfestékkel megidézett, a fénykép dokumentatív erejét hordozó terekben a rendszeren kívüli elemekre kerül a hangsúly. Az ábrázolás következetes logikáját megtörő, lájtos hallucinációk a festészeti tradíció évszázados trükkjeit kezdik ki. Ebben az új struktúrában macskasziluett kerülhet a látósíkra. Lehet, hogy te is kilapulsz még ma! Az éber álmok bejárható pszeudotereit idéző képek perspektivikus mélységét a vonalrajzok spontaneitása írja felül. E festészet virtualitásának metaforája a billentyűzet és az egér által irányíthatóvá váló sors. Te pedig csak klikkelsz, hogy kezdődjön a következő epizód.

 

Tayler Patrick Nicholas

​

​

SAVEGAME

​

In his latest series, Bence István Ódor appropriates scenes from the computer game Grand Theft Auto. These appear in painted, monochrome frames reminiscent of old PC monitors. The essential role of the savegame-function is to circumvent virtual death in order to progress in the game’s narrative, but it can also symbolize the end of screen time set by parents or the nervous system. Ódor’s paintings are inspired by this exact moment. Due to the contrast between the possibility of entry created by the illusion of perspective and the closed surface of the opaque, modernist image plane, these works become ambivalent mood traps. Ódor focuses on the non-places (Augé) that one can find during hours of aimless virtual loitering, somewhere outside of the central narrative of the game. [1] Cruising around for the sake of cruising around. Grand Theft Auto as a “spatial story” [2] also covers these marginal routes, where one can stay in the picturesque terrain of contemplation, far from the drama of the action game. Ódor’s images capture this reflective mindset, while the viewer is informed about the game’s previous events through the depiction of glossy icons: weapons, maps, dollars, hearts and sheriff stars. Also inspired by GTA, New York artist Joan Pamboukes makes blurry, pseudo-Mediterranean landscapes that fill the game’s virtual horizons, bringing life to the RGB-code of the setting Sun. $ Perhaps the same aesthetics entices Bence István Ódor to pull the wheel aside and save the game right here, right now. 

​

Patrick Nicholas Tayler

 

 

This excerpt was published originally in the 2020/5. edition of Új Művészet in Hungarian

[Patrick Nicholas Tayler: Screen Time – Computer Games, Nosztalgia and Art. In. Új Művészet. 2020/5. (May). pp. 22-25]

 

[1] Marc Augé: Non-Places. Introduction to the Anthropology of Surmodernity. Verso. London. 1995.

[2] an expression of Henry Jenkins In. Marianne van den Boomen et al.: Digital Material – Tracing New Media in Everyday Life and Technology. Amsterdam University Press. 2009. pp. 224.

​

​

SAVEGAME

​

Ódor Bence István legújabb sorozatában a Grand Theft Auto c. játékból appropriál jeleneteket, amelyek régi PC-monitorokat idéző, festett, monokróm keretben láthatóak vásznain. A savegame (játékmentés) lényege a virtuális halál kijátszása a későbbi előrehaladás érdekében, de szimbolizálhatja a szülők vagy az idegrendszer szabta képernyőidő végét is. Ódor festményei ebből a pillanatból táplálkoznak. A perspektivikus illúzió által létrejövő belépési lehetőség és a modernista képsík zárt felszínének ellentétéből fakadóan e művek ambivalens hangulatcsapdák. Akrilfestészetének fókuszában a játék központi narratívája szempontjából céltalan virtuális utakon bejárt augé-i nem-helyek állnak. [1] Közlekedés a közlekedés kedvéért. A GTA mint „térbeli történet” [2] ezekre a marginális útvonalakra is kiterjed, így az akciójáték drámájából kizökkenve a szemlélődés festői terepén is tartózkodhatunk. Ódor képei ezt a jelen idejű flashelést rögzítik, miközben a játék korábbi eseményeiről a tükörsimán megfestett ikonok árulkodnak: fegyver, térkép, dollár, szívek és seriffcsillagok. A szintén a GTA által inspirált Joan Pamboukes, New York-i művész a játék virtuális távlatait betöltő, éteri tájakból csinál homályos, a naplemente RGB-kódjait megelevenítő, pszeudomediterrán látképeket. $ Talán ugyanez az esztétika csábítja Ódor Bence Istvánt is arra, hogy félrehúzza a volánt és lementse a játékot pont itt, pont most. 

 

Tayler Patrick Nicholas

 

Az idézett részlet eredetileg a Új Művészet 2020/5. számában jelent meg A

[Tayler Patrick Nicholas: Képernyőidő – Számítógépes játékok, nosztalgia és művészet. In. Új Művészet. 2020/5. (május). 22-25. o.]

 

[1] Marc Augé: Nem-helyek. Bevezetés a szürmodernitás antropológiájába. Elmegyakorlat – Műcsarnok könyvek. Budapest. 2012.

[2] Henry Jenkins kifejezése In. Marianne van den Boomen et al.: Digital Material – Tracing New Media in Everyday Life and Technology. Amsterdam University Press. 2009. 224. o.)

​

​